Oldalak

Táltosok,mágusok,sámánok





Az egykori magyar táltosok, sámánok és mágusok nem beszéltek Jézus tanításairól, hanem ők ÉLTÉK azt. Szegények maradtak, gyógyítottak, megküzdöttek a gonosszal a népük védelmében. Ők egyszemélyben voltak papok, orvosok és hősök.

 A magyarok királyai, fejedelmei eredetileg táltosok voltak, vagyis a királyság nem örökletes volt, hanem Isteni kiválasztáson alapult.

A táltosok jellemzői:
  Már születésekor megkülönböztető jegyeket visel magán: hat ujjal vagy foggal születik, csillag alakú anyajegy van rajta.


-       -  Különleges képességekkel rendelkeznek: értik az állatok nyelvét, megérzik az emberek gondolatait, prófétálnak, álmot tudnak fejteni, jövőbe látnak (mint ahogy Jézus is előre megmondott dolgokat), látják a földbe rejtett kincseket, át tudnak változni pl. madár alakba, vagy éppen láthatatlanná tudnak válni (jógiknál is megszokott jelenség).

 Ismerték továbbá a saját halálukat (mint Jézus is), átláttak a falakon, képesek voltak un. bőségteremtésre (mint Jézus a hallal és borral). Gyermekként hamar megtanultak beszélni, bölcsességük is korán megmutatkozott.

Ugyanakkor nagyon szerények és szegények, a környezetükben élők tartották el őket. Azért is rejtőztek ilyen álca mögé, hogy megtévesszék azokat az embereket, akik nem  voltak méltóak a titkok megismeréséhez.
A táltosok tehát azok akik a Szent Szellem ajándékaiban részesülnek, mivel bennük az örökkévaló Atyaisten Szelleme él.
 Ilyen különleges képesség volt pl. a révülés, amikor kapcsolatba kerültek a szellemi világgal.

 Ez a Nappal való szoros kapcsolatukra is utal egyben, hisz maga a RÉvülés szó is magában foglalja a NAPistent, azaz RÉt. (reggel, ragyog, részeg, révbe ér, regölés, manysi RÉ=hőség, forróság, meleg!) Aki tehát a térfenntartó Napszeránnal van kapcsolatban, bizony a forrósághoz is közel kerül, ebből származik aztán a HŐS szavunk.
  Másik ilyen különleges képesség volt, hogy amikor feldarabolták, akkor össze tudta magát rakni. A hagyomány szerint a tudós csak úgy válik táltossá, ha a testét szétszaggatják, feldarabolják. Ez hasonló az egyiptomi Ozirisztörténethez, akit Széth, a gonosz sötét megtestesítője darabolt fel.

 De nemcsak őt, hanem a kínai Pan Ku-t, vagy az óind Purushát, a skandináv Ymir-t is, vagy Orpheuszt, illetve Dionüsszoszt is. Itt NEM arra kell gondolni, hogy ez egy gonosz cselekedet volt, sőt éppen ellenkezőleg! Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy ezzel éppen egy nagyon is pozitív dolgot tettek, hiszen a táltost ily módon juttatták a személyes örökléthez.

Magyar vonatkozásban erre tipikus példa volt Koppány esete, akinek szintén négyfelé vágták szét a testét.
 -     A hagyomány szerint tejen éltek 7 éves korukig, mert ez volt az élet vize, a halhatatlanság itala, az égi kapcsolat záloga. A tej szavunk kapcsolatos a teli, teljes szavakkal, azaz kifejezi a teljességre, a tökéletességre való törekvést. Gyakran meg is fürödtek a tejben vagy a tejtóban. II. Rákóczi Ferencről Észak-Magyarországon úgy tudták, hogy 7 évig szopott, s ennek köszönhette rendkívüli erejét. Azt hitték róla, hogy azért nem fogta a golyó (lepattant róla!), mert táltos volt.

 -     A hetes számnak különleges jelentősége volt az életükben, minden hetedik életévükben történt valami fontos dolog velük, ami többnyire elragadtatást jelentett, vagyis ekkor kaptak beavatást. (A hetes szám a Tórem mitológiában is előjön, illetve a teremtéstanban). A manysik Napistene az Ég-Atya 7. fia az első sámán is, mellesleg ők vele azonosítják Jézus személyét.
Egy taktaszadai hiedelem monda szerint:
„Vittük az ebédet, mi ketten. Olyan hét-nyóc év körül vótam. A fiú is olyanba. Hét esztendős vót. Egyszer csak egy gyönyörű nagy fényesség ereszkedik a felhőbűl lefelé. Elinkbe. Tátott szájjal lestük azt a nagy fényességet. A fényesség odalép elénkbe, kérem, a Sanyi gyereknek megfogta a kezit. A gyerek letette az ételest az út közepire. Oszt akkor mán emelkedett felfelé. A gyerek felszállt kérem. Felszállt. Én úgy néztem a szememmel, majd kigyütt a helyibűl. Lestem én.... Oszt szaladgáltak a tudós asszonyhoz. A tudós asszony aszonta: - Csak imádkozzanak a jó Istennek maguk. A gyereknek nagyon jó helye van. Nagy fényességbe van, majd 21 éves korában haza fog gyönni... Foggal született gyerek volt. Az édesapja akkor mondta, foggal született gyerek.”
 -      A beavatás közben rejteztek, azaz akár több napon át egy tetszhalálszerű állapotban voltak (ekkor értek RÉvbe).
 -      A táltosok fája, sámánfa, égigérő fa, világfa (tölgyfa, nyírfa). Útként szolgál a felső világba. A táltosok szent fája – az égigérő fa – magyar neve EGYFA volt, ahogy a templomok neve az EGYHÁZ lett.
 -     Táltos kard vagy táltos bot. Ezt Numi-Tórem, azaz az Ég-Atya bocsátotta le nekik. Ilyen szent kardja volt pl.: Ramthának - Atlantiszon, Atillának - a hunok királyának, Mohamednek, Arthur királynak, stb.. Táltos bot: a caduceust, azaz a  kígyós bot, amelyet Hermész kapott Apollóntól, de valószínűleg Romulusnak is volt.

 Plutarkosz írásában ugyanis ez olvasható:
 „Egyébként abban mindenki egyetért, hogy Romulus nagyon istenfélő volt, sőt még a jósláshoz is értett, és úgynevezett lituust, vagyis görbe jósbotot hordott magával. Lituusszal jelölik meg az égtájakat a madárjósok, mikor leülnek jósszékükbe. Romulus jósbotját a Palatinuson őrízték, de mikor a gallok elfoglalták a várost, nyoma veszett. Mikor aztán a barbárokat elűzték, rátaláltak a vastag hamuréteg alatt, s bár minden más elhamvadt és megsemmisült,nem tett kárt a tűz benne.”
 -      A táltosló. A hagyomány szerint a táltos és a táltos lova egy időben születtek. Gyakran mindkettejüknek csillagjel volt a homlokukon, s ezért is adtak Csillag nevet a lovaknak. A népi emlékezet megőrizte, hogy táltoslova volt Koppánynak, Szent Lászlónak, Mátyás királynak és II. Rákóczi Ferencnek is. Tehát ők is táltosok voltak. Indiai hagyomány szerint Buddha is mágikus kapcsolatban volt a vele egy órában született lovával.
Az Ádám névhez hasonló szó (pl. udom, odem) több rokonnyelvünkben is „álom” jelentésű, tehát míg az emberiség őse Ádám, addig a magyaroké pedig Álmos. Egyben ő volt az első magyar táltos is, hiszen  az Atyaisten nemzette, Ügyek. A régi magyar „ügy”, „egy”, „igy” szó szentet jelent. Álmos tehát a Nap gyermeke volt, aki a Nap népét vezette ide a Kárpát-medencébe. Álmost is saját kérésére, illetve beleegyezésével végzeték ki, helyesebben feláldozták. Ugyanolyan áldozat volt ő, mint az egyiptomiaknál Ozirisz, vagyis ezzel ő halhatatlanná vált, s szellemi ereje örökre segítségére lett a magyaroknak. Az sem véletlen, hogy a fiát Árpádnak nevezték, hiszen az árpa, mint gabona, egy mag, melyben benne rejlik az élet csírája. Ők általuk ültetődött el tehát a magyarság magja, csírája. Hasonlóan, mint Noé fiai, akik szintén az élet csíráját jelentették a földi emberiség történelmében. Noé fiai, Sém = szem, Khám = (visszafelé olvasva) mák és Jáphet = (több nyelvben, mint pl. finn, szanszkrit) gabona jelentésű.
Mint a fentiekből jól látható, bizony nagy áldás az egy népnek, ha sámánokkal, mágusokkal, táltosokkal rendelkezik. Hiszen ők azok, akik áldozatot hoznak azért, hogy az emberiség előrébb tudjon haladni a lelki evolúciós fejlődésében. Ezek a nagy lelkek áldozáskor az oltáron bemutatott áldozatot követően áldomást ittak, mégpedig kupából. A kupa = fejtető (kupán váglak), vagyis a koronacsakrára történő utalás, hiszen ezen a csakrán keresztül van kapcsolata a beavatottaknak Istennel. A sámánok közül sokaknak meglékelték a koponyáját és a helyére valamilyen fémlemezt tettek, ezzel a koronacsakrájuk nyitottabbá vált, s közelebbi kapcsolatba kerülhettek általa Istennel. Ezért készítettek sokszor kupát koponyából. (További szavaink ezzel a szógyökkel: KOPonya, KOBak, KOPasz, KOPár, KOP-pány, KÁPoszta, KÁPlár, KAPitány, KUPa, KÚP, KUPak, KUPola, CSUPor, ZSÚP, …)
A kupa neve másként kehely, azaz a kegyhely az isteni titkok elsajátításának helye, vagyis a megvilágosodás helye. Ezért csináltak koponyából kupát, ezért van a rabbiknak, papoknak, püspököknek és kardinálisoknak a fején fejcsúcs-fedő, s a szerzetesek ezért borotválják koponyacsúcsukat, illetve ezért alakult ki egyes indián törzseknél a skalpolás szokása. Így vették ezt ezt át mágusainktól, anélkül, hogy valójában tudnák miről is van szó.

„Irtsd a gonoszt, a jót neveld, védd!
Szent célon függjön szíved, elméd!
Gyógyítgasd mély sebét fajodnak,
Küzdj, - törj, - áldozz – s követni fognak!”
(Tompa Mihály)

TÁLTOS
A magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye, aki a természetfeletti lények rendelése következtében lett táltossá. Ez már születéskor megnyilvánult, mert jellel jött a világra. Ez a jel a fölösszámú csontban mutatkozott meg, mert a táltos foggal, ill. tíznél több ujjal született. Már gyermekkorban eltért viselkedése az átlagtól: igen sokáig szopott, kevés szavú, csendes magaviseletű, szótlan, zárkózott, félrevonuló, sőt néha búskomor volt, de korához mérten rendkívül erős. A hetedik év jelentős volt az életében, addig ellophatták a fogát és akkor nem lett táltos képessége, vagy akkor eltűnt a szülői háztól, mert elvitték a táltosok, tehát táltossá lett. Néhol vizsgát kellett még tennie: Hajdú-Biharban fa "ágát-bogát", Nagyszalontán létrát kellett megmásznia. Sajátos volt a tápláléka: tejen, másodsorban tojáson élt. Mindent tudott, jövendölt, megmondta, hol van kincs a földben, jégesőt, vihart okozott és oszlatott, testét nem fogta golyó. Jellemző tevékenysége a viaskodás: a táltosok kerekek (vas és tüzes kerék), különböző színű lángok (kék és vörös), ellentétes színű csődörök (szürke és pej), leginkább pedig bikák (fekete, füstös és fehér szőke) alakjában viaskodtak. A viaskodás célja az időjárás eligazítása, jóra vagy rosszra fordítása. Előre tudták, hogy hol, mikor, milyen alakban és kivel kell megvívniuk. A táltosképzet a magyarság etnikus sajátossága és a pogány magyar hitvilág, ill. a samanizmus emléke.