Oldalak

Angyalok története




Kik,vagy mik az angyalok?


Az angyal szó valójában a Görög “aggelos”-ból származik, ami hírnököt jelent. A mal'ak Héber szónak ugyanez a jelentése.
Néha a Biblia emberekre használja ezt a szót:
mindennapi emberekre, akik üzeneteket visznek

  •   prófétákra
  •   papokra
  •   gyülekezeti vezetőkre
Máskor jelképesen eseményekről vagy dolgokról mondja, hogy "hírnökök":
Általában azonban lelkek egész sorára vonatkozik, akiket Isten teremtett, beleértve a jó és rossz, valamint a különleges angyalokat, mint a Kerúbok, Szeráfok és az arkangyal.



 Az Újszövetség 165-ször, az Ószövetség pedig legalább 108-szor említi az angyalokat (Chafer: Systematic Theology, II, 3). Tehát bõséges információ áll rendelkezésünkre a Bibliában, amire alapozhatjuk az angyali teremtményekkel kapcsolatos tudásunkat.







Hogyan keletkeztek az angyalok?


 A Biblia említi az angyalok teremtését, tehát egyértelmû, hogy nem léteztek öröktõl fogva ez azt  jelzi, hogy minden angyal egyszerre teremtetett:
Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Õ elõbb volt mindennél, és minden õbenne áll fenn.


A teremtetésük ideje soha sincs pontosan megadva, de a legvalószínûbb, hogy a menny 1Móz 1,1-ben leírt teremtésével kapcsolatban zajlott le. Lehet, hogy Isten közvetlen a menny teremtése után, de még a föld teremtése elõtt teremtette õket - ugyanis Jób 38,4-7 szerint "ujjongtak mind az Istenfiak", mikor a földnek alapot vetett.




Mennyi angyal van?



A Szentírás nem említ határozott adatot, de megtudhatjuk, hogy az angyalok nagyon sokan vannak .Úgy tûnik, hogy az összes angyal egyszerre teremtetett.


Nem keletkeznek újabb angyalok. Az angyalok nincsenek kitéve halálnak vagy bármiféle pusztulásnak, ezért nem is csökken a számuk.
Vélemények szerint ésszerû az a következtetés, hogy legalább annyi szellemi lény létezik, mint amennyi emberi lény lesz a Föld történelme során.



Van az angyaloknak testük?




Az angyalok alapvetõen “szolgáló lelkek”és nincs fizikai testük, mint az embereknek. Jézus   kijelenti: "a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van".A Biblia ennek ellenére azt is világossá teszi, hogy az angyalok egyszerre csak egy helyen lehetnek. Létezésük mindig helyhezkötött.



Az angyalok - ha az alkalom úgy kívánja - képesek emberi alakot ölteni. Másképp hogyan lehet, hogy "egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg"? (Zsid 13,2) Más esetben viszont vakító fehérben és ragyogó dicsõségben jelennek meg (Mt 28,2-4).




Mivel az angyalok inkább lelkek, mint fizikai lények, egyáltalán nem kell, hogy láthatóak legyenek (Kol 1,16). Elizeus egyszer azért imádkozott, hogy a szolgája meglássa a várost körülvevõ angyalok seregeit, s a fiatalember ráeszmélt, hogy sok láthatatlan lény elkerülte a figyelmét (2Kir 6,17)!


Amikor azonban láthatóvá válnak, az angyalok rendszerint emberi alakot öltenek. Az 1Móz 18-ban Ábrahám három angyali vendéget fogadott, akik elõször csak egyszerû utazóknak tûntek. A következõ fejezetben két angyal ment Sodomába, ahol egyszerû látogatóknak nézték õket.



Egy vitatható igehely - a Zak 5,9 - kivételével az angyalok mindig férfiként jelennek meg. (Mk 16,5).



Néha egy angyal különleges képességekkel rendelkezõ emberként jelenik meg. Dániel egy olyan angyalt látott, aminek karja és lába csillogó fémhez hasonlított, arca pedig villámhoz (Dán 10,5-6). Az angyal, aki elgördítette a követ Krisztus sírja elõl, ragyogó fényt sugárzott (Mt 28,3 • Lk 24,4). A Jelenések könyve néhány egészen különleges teremtményt ír le a Jel 4,6-8-ban, akik esetleg az angyalok egy fajtája lehetnek.



A Bibliában az angyalok sohasem jelennek meg aranyos, pufók csecsemõként! Minden esetben felnõttek. Amikor a Bibliában az emberek angyalokat láttak, az elsõ reakciójuk rendszerint az volt, hogy félve és tisztelettel arcra borultak, nem pedig megcirógattak egy imádni való csecsemõt.



Néhány rész a Bibliában szárnyakkal írja le az angyalokat (Ézs 6,2;6). Más versek repülõ angyalokról beszélnek, s feltételezhetjük, hogy ehhez szárnyra is szükség volt (Dán 9,21). Ennek ellenére gyanítom, hogy az angyalok szárnyak nélkül is képesek a helyváltoztatásra. A legtöbb angyalokról szóló rész nem beszél szárnyakról, s az olyan részekben, mint az 1Mózes 18-19, biztos, hogy nem látszottak szárnyak.




HALÁLUK UTÁN AZ EMBEREK ANGYALOK LESZNEK?




Nem, az angyalok nem megdicsõült emberi teremtmények. A Máté 22,30 elmondja, hogy nem házasodnak, s nem is szaporodnak, mint az emberek, a Zsidók 12,22-23 pedig azt mondja, hogy mikor a mennyei Jeruzsálembe érünk, “angyalok ezreivel” és "a tökéletességre jutott igazak lelkeivel" fogunk találkozni - két külön csoporttal.Az angyalok inkább egy társaság vagy egyesület, nem pedig egy közös õstõl leszármazott faj (Lukács 20,34-36). Minket “e világ fiainak” hívnak, de az angyalokat sosem hívják “angyalok fiainak”.




MILYENEK AZ ANGYALOK AZ EMBEREKHEZ KÉPEST?



Erõsebbek, mint az emberek, de nem teljhatalmúak (Zsolt 103,20 • 2Pt 2,11).
Az embereknél nagyobb tudásúak, de nem mindentudók (2Sám 14,20 • Mt 24,36).
Az embereknél nemesebbek, de nem mindenütt jelenlevõk (Dán 9,21-23; 10,10-14).



MINDEN ANGYAL JÓ?

Sajnálom, de nem bízhatsz minden angyalban.



A Biblia néhány angyalt "választottnak" (1Tim 5,21) vagy “szentnek” (Mt 25,31 • Mk 8,38), nevez. Eredetileg minden angyal szent volt, Isten jelenlétét élvezve (Mt 18,10) és a mennyben élve (Mk 13,32).





Más angyalok - a Sátán vezetése alatt - szemben állnak Istennel (Mt 25,41 • Ef 6,12 • 2Pt 2,4 • Júd 6).



Valójában egy olyan nagy, láthatatlan háború dühöng, ami minden emberi képzeletet felülmúl.



Azonban ez nem két egyenlõ és örök erõ közötti harc.


Isten, aki mindent teremtett, még mindig hatalmon van, és miután felhasználta a bûnös angyalokat, hogy elérje célját, õk végsõ vereséget fognak szenvedni.



MI AZ ANGYALOK FELADATA?

Azt nem tudjuk, vajon minden angyal ugyanazt a feladatot végzi-e, vagy néhányan specializálódtak bizonyos területekre.



A Biblia beszél az angyalok különbözõ fajtáiról, mint a Kerúbok (Ezékiel 1) és Szeráfok (Ézsaiás 6). Két angyalról név szerint is tudunk: Mihályról (vagy Mikál) (Dán 10,13 • Júd 9) és Gábrielrõl (Dán 9,21 • Lk 1,19;26).A Szentírásban legyakrabban elõforduló névtelen angyalok azonban különbözõ feladatokat látnak el - mind Istent szolgálva.






Imádat és dícséret - ez a mennyben végzett      legfõbb foglalatosság (Ézs 6,1-3 • Jel 4-5).


Kinyilatkoztatás - hírvivõként szolgálnak, hogy átadják Isten üzenetét az embereknek. Õk segítettek közvetíteni Mózesnek a törvényt (ApCsel 7,52-53) és az üzenetek nagy részét is õk vitték Dániel és a Jelenések könyvében.




Vezetés - az angyalok adtak utasításokat Józsefnek Jézus születésérõl (Mt1-2), az asszonyoknak a sírnál, Fülöpnek (ApCsel 8,26) és Kornéliusznak (ApCsel 10,1-8).
Ellátás - Isten angyalokat használt arra, hogy élelmet adjon Hágárnak (1Móz 21,17-20), Illésnek (1Királyok 19,6) és Krisztusnak, megkísértése után (Mt 4,11).
Védelem - Isten embereinek távoltartása a fizikai veszélytõl, ahogy példa erre Dániel és az oroszlánok esete, vagy három barátja a tüzes kemencében (Dán 3 és 6).
Megszabadítás - Isten embereinek kiszabadítása a veszélybõl. Angyalok szabadították ki az apostolokat a börtönbõl az ApCsel 5-ben, és ezt megismételték Péterrel az ApCsel 12-ben.
Megerõsítés és bátorítás - angyalok erõsítették meg Jézust megkísértése után (Mt 4,11), bátorították az apostolokat a prédikálásra, miután kiszabadították õket a börtönbõl (ApCsel 5,19-20), és megmondták Pálnak, hogy mindenki túléli a bekövetkezõ hajótörést (ApCsel 27,23-25).
Imák megválaszolása - Isten gyakran angyalokat használ fel, hogy az õ gyermekeinek imáira válaszoljon (Dán 9,20-24; 10,10-12 • ApCsel 12,1-17)..
Gondoskodás a hívõkrõl a halál pillanatában - Lázár és a gazdag ember történetében azt olvassuk, hogy angyalok vitték Lázár lelkét “Ábrahám kebelére”, amikor meghalt (Lk 16,22).







Arkangyalok:
Magas rangú angyalok, Isten hírvivői. ők a legfőbb közvetítők a Teremtő és az emberi faj között. Az emberek legtöbbször - helytelenül - minden angyalt arkangyalnak neveznek, de az Angyalok Hierarchiájában a normál angyalok a legalacsonyabb, míg az arkangyalok a legmagasabb rangúak.

Magas rangú angyalok, Isten hírvivői. ők a legfőbb közvetítők a Teremtő és at emberi faj között. Az emberek legtöbbször - helytelenül - minden angyalt arkangyalnak neveznek, de az Angyalok Hierarchiájában a normál angyalok a legalacsonyabb, míg az arkangyalok a legmagasabb rangúak.




MihályArkangyal
A hét Arkangyal egyike. Isten harcosa, õ vezeti a Mennyei Seregeket, és õ a Hét Mennyország uralkodója. A Biblia azt mondja Mihály és seregei gyõzték le a Sátánt és seregeit a Mennyországban, kiűzték õt onnan, és a Földre száműzték. A Biblia szavaival: "És háború tört ki a Mennyekben. Mihály és angyalai harcoltak a Sárkánnyal és a Sárkány harcolt az angyalokkal, de nem gyõzhetett; akármilyen nagy is volt a Mennyország, nem volt számára hely. Ezért lehajították a Nagy Sárkányt a Mennyekbõl, az õskígyót, akit hívtak Ördögnek és Sátánnak is, aki becsapta az egész emberiséget. Ledobták õt a Földre, és az õ angyalait is vele együtt." (Kinyilatkoztatás 12:7-9) Mihály volt, aki leereszkedett a Földre, Abyss kulcsával a kezében, és bezárta a Sátánt ezer évre: "És Mihály leereszkedett a Mennyekbõl Abyss kulcsával és egy nagy lánccal a kezében. Õ elfogta a Sátánt, akit hívtak Ördögnek és Sátánnak is és bezárta õt ezer évre. És lehajította õt Abyss-ba, és bezárta és lepecsételte õt." (Kinyilatkoztatás 20:1-3)

Mihály arkangyalt számos néven ismerik: Isten Hercege, Arkangyalok vezére, Kelet ura, a Merkúr angyalainak ura, a Mennyország Seregeinek kapitánya, a Mennyország seregeinek hercege, a Mennyország alkirálya, a Római Katolikus Egyház védõszentje, Izrael védõszentje, Mennyek Seregének fõparancsnoka, az Erény hercege, Isteni védelmezõ, a Fény Hercege, a Béke védelmezõje, Vasárnap angyala, a Föld angyala, az Olajfa angyala, a Mandulafa angyala. Általában arany, sárga, és vörös színnel ábrázolják. Mivel Mihályt védõszentként tisztelik, az õ követõi is védelmezõk. Leginkább a harcra összpontosítanak, hitüket és céljaikat mindenáron megvédik, ha kell fegyverrel is. Ezen tulajdonságaik miatt Mihály követõi a pápa személyes testõrei.

Gábriel Arkangyal
A hét arkangyal egyike. A keresztény, zsidó, és az Iszlám vallás szerint õ a két legmagasabb rangú angyal egyike. Õ az, aki a fontos híreket közli az emberi fajjal, ezért a hűség angyalának, a hűség szolgálójának, vagy a jó hírek hozójának is nevezik. Õ volt az, aki elvitte Keresztelõ Szent János születésének hírét Zakariásnak (Lukács 1:11-22) és Jézus fogantatásának hírét Máriának (Lukács 1:26-33).

Az õsi zsidó hitvilágban Gabrielt nõalaknak képzelték, mivel szerintük az angyalok mindegyike nõ volt. Gabrielt számos néven ismerik: a Hatodik Mennyország Ura, az Emberiség nagykövete, Isten követe, Kerubok hercege, Isteni hírnök, Kinyilatkoztatás angyala, Vágyódás angyala, Igazság angyala, Isteni férj, Igazság Hercege, az Öröm angyala, a Gyermekáldás angyala, a Szent Sefiroth Arkangyala, az Utolsó Ítélet Harsonása, Éden kormányzója, a Bosszú angyala, a Halál angyala, Hírvivõ angyal, a Feltámadás angyala, a Kinyilatkoztatás angyala, az Almafa angyala.Mindent összevetve Gabrielt Isten hangjának tartják. Erre utal, hogy leggyakrabban trombitaként, harsonaként szimbolizálják. Általában ezüst és fehér színnel ábrázolják. Gábriel név változatai a Gauriel, és Gabriella. A Gabriel nõi név, mivel a zsidó mitológiában az Arkangyalok nõi alakok voltak.

Rafael Arkangyal
A hét Arkangyal egyike. A legendák szerint eredeti neve Labbiel volt. Isten változtatta meg a nevét, mikor megteremtette az elsõ embert. Raphael felelõsége a Föld és az emberi faj gyógyítása. Õ volt az, aki megszabadította Ábrahámot fájdalmaitól körülmetélése után. Szintén õ volt, aki meggyógyította Jákobot, akinek csípõje sérült meg egy angyallal való birkózás során. Különös figyelmet fordít azokra a vallásos emberekre, akik Isten dicsõségére zarándoklatot vállalnak. Raphaelt számos titulussal illeték az idõk folyamán: a Szeretet angyala, az Õrzõ Angyalok Vezére, a Nap Uralkodója, a Hűség angyala, Sheol vezetõje, az Erény Hercege, a Tudás és Tudományok Angyala, az Élet Fájának Õrzõje, a Nap Angyala, a Keresztvíz angyala, Szerda angyala. Raphaelt általában narancs és világoskék színekkel ábrázolják.





Uriel Arkangyal
A hét Arkangyal egyike. A zsidó mitológia szerint õ õrzi a Pokol kulcsait, és az Ítélet Napján õ fogja kinyitnia Pokol kapuit. Uriel ábrázolásának leggyakoribb szimbóluma egy tekercs, és egy nyitott kéz, amely lángcsóvát tart. A lángcsóva a nevére - A Tûz Istene - utal. Urielt számos titulussal illették az idõk folyamán: a Szeráfok Hercege, az Uralkodás Angyala, a Költészet Angyala, a Prófécia Angyala, a Bűnbánat Angyala, a Rettegés és Mennydörgés Angyala, a Zene Angyala, Szeptember Angyala, a Vágyódás Angyala, Dél Angyala, a Politikai Reformok Angyala, a Diófa Angyala, Hádész Ura. Uriel nevének változatai Auriel, Oriel, Ouriel és Pheniel. Más források szerint Urielt a Csillagok Urának nevezik.